Több, mint 70 feketemunkást találtak egy holland farmon

A munkaügyi felügyelet Gelderlanban,Hollandiában egy gombatermesztő vállalkozást azzal gyanúsít, hogy alulfizetett, illegális bolgár bevándorlókat alkalmazott a telepén. Az adóhatóság átvizsgálja a cég könyvelését és a razzia során helyszíni ellenőrzés is történt. A tegnapi nap folyamán tartott razziát az erre létrehozott hatóság a cég számos telephelyén Gelderlandban. Az akcióban több kormányzati szerv egységei működtek együtt.

Az ellenőrök azt gyanítják, hogy a cégnél több, mint 70 bolgár dolgozót alkalmaztak illegálisan. Több dolgozó azt vallotta a tegnapi ellenőrzésen, hogy 3 eurót kapnak óránkén, folyamatosan túlóráznak, gyakran hétvégén is. Többen panaszkodtak a munkásszállóra is, többen nehezményezték, hogy 6 fős szobákban vannak elszállásolva.

A rendőrség előállított két bolgár származású művezetőt, akik megpróbálták hátráltani az ellenőrzést, de a rendőrségnek egy másik telephelyen is be kellett avatkoznia, ahol kutyákkal próbálták megakadályozni az ellenőrök munkáját. A munkaügyi ellenőrök azt is gyanítják, hogy a cég a vegyszeres munkákhoz a dolgozóinak nem biztosított semmilyen védőruházatot.

A legutóbbi, 2009-es nagy országos razzián a gombatermesztőknél rengeteg hiányosságot találtak. Az ellenőrzés akkor jelentős mennyiségű bírság és büntetőadó (mintegy 1,5 millió euró) kiszabásával zárult. A hiányosságok miatt a hatóságok idén újabb razzia mellett döntöttek. A cél megakadályozni a cégek közötti egyenlőtlen versenyt és visszaszorítani a feketemunka terjedését ebben az ágazatban Hollandiában.

Forrás: Ministerie van Sociale Zaken en Werkgelegenheid