East Mushrooms – 100 nap alatt!

A Champion Group átadta az East Mushrooms logisztikai központját Szańkówban, Łosice közelében. Ez a Champion vállalat második jelentős beruházása Lengyelország ezen régiójában.

A 28 606 m kapacitású és 2800 m² alapterületű modern, gomba tárolására épült logisztikai központ az európai piacok kiszolgálására épült. A kivitelezés 2012 júniusától szeptemberig tartott és a generálkivitelező a Champion Group egyik divíziója, a Champion Invest volt.

Különleges siker a kivitelező cég számára a projekt időtartama – a felvonulástól az épület megépítésén át a teljes infrastruktúra, a hűtő technológia kiépítése mindösszesen 100 napot vett igénybe. Ez a teljesítmény nem lett volna kivitelezhető, a menedzsment hatékonysága nélkül. Ezt a hatékony munka a Champion Group által kiképzett dolgozóit és alvállalkozókat dicséri, akik évek óta dolgoznak a vállalatnak és a befektető cégnek egyaránt. A kivitelező és a befektető sikeresen, professzionálisan tervezte meg a beruházás ütemét és financiális hátterét az egész kivitelezés alatt.

A munka magába foglalta a termelő és tároló helyiségek kivitelezését, ami magába foglalja a szociális részeket és az irodákat, illetve a kapcsolódó utakat és technikai infrastruktúrát – tájékoztatott Rafał Licznerski, Projektmenedzser. A szerződés tartalmazta az épületek kivitelezését, az épületgépészeti munkákat (víz- és elektromos hálózat), a belsőépítészetet a teljes berendezéssel és az épületet övező látványelemek (zöldterületek) kialakítását beépített öntöző rendszerekkel együtt.

Az East Mushrooms számokban:

Épület (termelő és raktárhelyiségek, szociális helyiségek és irodák) – kb. 2800 m²
Hosszúság: kb. 66 m,
Szélesség: kb. 48 m,Maximális magasság: 10,49 m
Befogadó kapacitás: 28 606 m³

Az elkészült épület szabadon álló csarnok, könnyű acélszerkezeten nyugvó poliuretán szigetelésű (PUR habos) szendvicspanel borítja. Az épület főeleme egy egyszintes tömb, 1,2 m-rel a talajszint fölé emelve, téglalap alaprajzú, kettős sátortetővel, trapézlemezzel fedett, felületén a kondenzációt megakadályozó réteggel. A termelő és raktározó helyiségek belső falai PU120-as szendvicspanelből készültek az álmennyezetet a már korábban említett szendvicspanelekből építette meg a kivitelező. A gerincmagasság 10,49m.

A Champion Invest a gombaiparban

A Champion Invest divíziója számos beruházásban vett részt Lengyelországban és külföldön. Lengyelországban a közelmúltban a következő beruházások kerültek átadásra: FHU Robert – a legnagyobb lengyel gomba exportáló vállalkozás raktárbázisa, ahonnan több, mint 2200 tonna gomba kerül havonta a hazai üzletláncok, illetve Kelet- és Nyugat-európai országok polcaira. Hasonló nagy kapacitású  hűtött logisztikai központok a Grzybek Łosicki cég részére a „Pieczarki Podlaskie” és a „Pieczarki Siedleckie” projektek, vagy a Oerlemans Foods Siemiatycze részére épített 10.000 raklap kapacitású hűtőház. Jelenleg hasonló céllal a Grzybowy Raj Sp. z o.o. részére épül hasonló logisztikai központ, ami a kivitelezés befejező fázisában van.

A Champion Group továbbá mintegy 250 gombafarm építésében és felszerelésében vesz részt Lengyelországban és további 17 országban Európában, Ázsiában és Közép-Amerikában. A következő országokban lévő partnereknek készült modern technológiával felszerelt gombafarm: Ukrajna, Oroszország, Belorusszia, Románia, Magyarország, Bulgária, Olaszország, Portugália, Írország, Hollandia, Svájc, Málta, Csehország, Macedónia, Ciprus, Panama, stb.

További információk: www.championgroup.eu

(X)