Egy dán gomba a rákkutatásban

A koppenhágai egyetem kutatói egy dán gomba aktív hatású anyagait kutatták és arra jöttek rá, hogy a gomba néhány összetevőjének toxikus hatása van a ráksejtekre. Céljuk az, hogy ezen összetevők előnyös tulajdonságait egyesítsék, hogy az később felhasználható legyen a jövőbeli gyógyszerfejlesztésben. Ázsiában már régóta használnak természetes anyagokból készült gyógyhatású készítményeket, amire az ott élők meglehetősen büszkék is.

Manapság már sok, a gombában megtalálható összetevőt gyógyszerként tartanak számon és a kemoterápia kiegészítő kezelésében gyakran használnak – többek között a Lentinula edodes nevű gomba esetében (közismert nevén Shiitake), ami elsődleges összetevője a japán piacon elérhető gyógynövénykivonatoknak.

„Dr. Ming Chen, egy kínai-dán orvos és a kínai orvoslás specialistája felfedezett egy dán gombát, amelynek a toxinjai rendkívül hatásosak a ráksejtek elleni küzdelemben. A gyógyszerészeti tudományok tanszéke a gombák kémiáját kutatja, és az abból kivont alkotórészekre alapozva egy olyan kémiai vegyületet fejlesztünk ki, ami még hatékonyabb és szelektívebb.” – mondta Søren Brøgger Christensen, a gyógyszerészeti tudományok tanszékének természetes termékek kutatásával foglalkozó ágának a professzora.

A projekt 2.6 millió dán korona összegű támogatást kapott a Protech Investment Kft-től, amely egy gyógyhatású készítményeket gyártó kínai termelő spin-off cége.

A dán mérgező gombák felkutatása

A természetes alapanyagokból készült hagyományos gyógyhatású készítmények gyártása gyakran sámánok több generációjának tapasztalatain alapul. Következésképp ezek a tapasztalatok alapvető információforrásul szolgálnak új aktív alkotók kutatásában, lehetőséget nyújtva ezzel a gyógyhatású készítmények fejlesztésére.

Dániában a gombákat elsődlegesen étkezésre használják, de vannak olyan fajok, amelyek mérgezőek. A dán népi gyógyászatból azonban többnyire hiányoznak ezek a gombák. A népi tudás és tapasztalat hiánya vezette Dr. Chent, a Sønderborg kórház főorvosát, hogy elkezdje felkutatni a mérgező dán gombákat. Hosszas kutatás után felfedezett egy bizonyos gombát, ami a rákos sejtekre nézve lényegesen mérgezőbb, mint az egészséges emberi sejtekre.

A gyógyszerészeti tudományok tanszékén Xuemei Liu, egy kínai cserediák vonta ki a gomba aktív összetevőit: „ezek teljesen új, természetes vegyületek, amelyek a kutatási eredményeket egyedülállóvá teszik”, magyarázza Christensen, aki 1990 óta dolgozik együtt Chennel. Abban az időben mindketten tagjai voltak egy kutató csoportnak, amely a malária elleni szer kifejlesztésén dolgozott, a kínai édesgyökérből kivont molekulákat felhasználva.

A kémikusok felülmúlják a természetet

Amikor egy érdekes természetes anyagot fedeznek fel, annak egy fejlesztési folyamaton kell keresztülmennie, melynek során a kutatók megpróbálnak olyan új vegyületeket létrehozni, amelyek megfelelő szelektivitást tesznek lehetővé a szervezetben, és ennek hatására minimális mellékhatásuk van. „Sikerült kivonnunk a gomba aktív összetevőit és meghatározni a kémiai szerkezetüket. A természetes alkotók önmagukban nem hasznosak, mert a komplex szerkezetük azt jelenti, hogy nem egyesíthetőek olyan módon, hogy az abból készült termékek eladhatóak legyenek.

Az aktív összetevő fenntartható termelésének problémáját még tovább bonyolítja az a tény, hogy a gombaszövet – amennyiben sejtkultúrából termesztik- nem produkálja ezt a molekulát. Ezért megpróbálunk egyszerű és hatékony struktúrákat létrehozni, olyan új vegyületeket, amelyekkel sokkal eredményesebb hatást tudunk elérni, azáltal, hogy egy leegyszerűsített molekula ugyanazokat a sokat ígérő tulajdonságokat hordozza, amelyek hatásosak lehetnek a ráksejtek elleni küzdelemben.

„Ily módon a természetet hívjuk segítségül a szervetlen kémiában.” – magyarázza Christensen. Továbbá azt hangsúlyozza, hogy mint minden új készítmény esetében, egy új életképes termék létrehozása a kutatási eredmények felhasználásával egy meglehetősen hosszadalmas és bonyolult folyamat.

”Bár az ázsiai piacon a gyógyhatású gombák rendkívül nagy választékát találjuk, sajnos a kínai népi gyógyászatot lehetetlen közvetlenül alkalmazni Dániában. Az a probléma, hogy a gombák aktív összetevőit gyakran a kemoterápia olyan típusaival együtt tesztelik, amelyek Európában nem használatosak.” –teszi hozzá Christensen.

Forrás: University of Copenhagen