Egyesül a lengyel Mykogen és a Fungis

A lengyel Mykogen és a Fungis egyesítik erőiket, létrehozva az egyik legnagyobb piacvezető céget a komposztgyártás piacán. Az új, egyesült cég fogja birtokolni a lengyel gombapiac mintegy 20%-át és nem zárják ki további cégek felvásárlásának lehetőségét sem.

A Mykogen Poland, amit 2012 vége óta az Abris Capital Partners magántőke alap irányít, felvásárolta a hasonló méretű, skierniewicei komposztgyártót, a Fungist. Ezzel a tranzakcióval nemcsak Lengyelország, de Európa egyik legnagyobb komposztüzeme jön létre. “A cégek termelőkapacitása egyenként meghaladja a 200 ezer tonnát évente. Ezen túl a Mykogennek van ukrajnai üzeme is, aminek kapacitása több, mint 100 ezer tonna.” – nyilatkozta Rafal Nawrocki, az egyesült vállalatok közös elnöke.

Az egyesült cég nettó árbevétele várhatóan kb. 140 millió zloty, azaz kb. 32 millió euró lesz. A cég a termelőkapacitásának bővítése érdekében egyelőre nem tervez jelentősebb beruházást. “Egyelőre szeretnénk a szinergiákat megtalálva a lehető legjobban kiaknázni a rendelkezésünkre álló kapacitásokat felhasználni. És bár az ágazatban elkerülhetetlen a konszolidáció, piacvezetőként nem zárjuk ki további cégek felvásárlását. – tette hozzá Nawrocki. A kilátások igazán jók. Lengyelország Európa legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb gombatermesztője. Minden arra mutat, hogy ez az arány tovább fog növekedni, köszönhetően a Ny-európainál alacsonyabb termelési költségeknek. 2015-ben a lengyel gomba ágazat 335 ezer tonna gombát termelt, aminek 80%-a exportpiacokon értékesült.