Szilágysági gomba Románia-szerte

A szilágynagyfalui Németi házaspár cége, az S.C. BOGLAR CHAMP S.R.L. gomba termesztésével foglalkozik. Elmondásuk szerint Romániában évente 20 millió kg gomba fogy el, ebből 5 millió kg-ot ők termelnek a romániai piacra. A gombatermesztő telep jelenleg 25 ezer négyzetméteren működik, a régi termelőszövetkezet területét és épületeit vásárolta fel a tulajdonos, most pedig újabb 20 ezer négyzetméteren alakít ki egy teljesen modern épületet, itt, Romániában elsőként, vegyszermentes gombát fog termeszteni.

Jelenleg heti 100 tonna fehér és barna csiperke hagyja el a szilágynagyfalui farmot. Kizárólag a hazai piacra termelnek, a nagyáruház láncok vásárolják fel a termést. A vállalkozó bevezetett a gombapiac világába, elmondta: míg például a hollandok évi 300 millió kg gombát fogyasztanak, addig Romániában évente csak 20 millió kg fogy el.

A szilágynagyfalui Németi házaspár példája is azt bizonyítja, hogy ha merünk nagyot álmodni, azok valóra válhatnak. Nagyon sok kitartással, munkával és rizikóval ugyan, de be lehet bizonyítani, hogy érdemes itthon maradni, érdemes itthon megvalósítani álmainkat.

A helyszínen az RTV kolozsvári magyar adásának forgatócsoportja készített riportfilmet.

Forrás: Erdély Ma